Budapesten koncertezik a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
Az idén negyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Barokk Fesztivált, amelyen ezúttal a Békés Megyei Szimfonikusok kamarazenekara is koncertet ad.Október 4-én vasárnap 19.30-kor lépnek fel Budapesten a Belvárosi Szent Mihály Templomban (V. kerület, Váci utca 47/b) a IV. Barokk Fesztiválon.
Somogyi-Tóth Dániel karmester elmondta: az elmúlt években orgonakoncerteket adott a barokk fesztiválon, az idén pedig a szervezők részéről merült fel az ötlet, hogy meghívják a Békés megyei szimfonikusokat is e rangos eseményre. Händel Tűzijáték-szvitjét játsszák, valamint a Vízizenét (részletek), és ugyancsak Händeltől kerül műsorra az F-dúr orgonaverseny. E három mű mellett Vivaldi Gloriája alkotja még a koncert programját, aminek előadásába bekapcsolódik a budapesti Ars Nova Sacra Énekegyüttes, melynek művészeti vezetője dr. Répássy Dénes. Szólót énekel Galambos Hajnalka és Huszár Anita.
A gyönyörű helyszínen előreláthatóan filmet is forgatnak a zenekar vasárnapi budapesti fellépéséről. Az együttes tagjai már a mostani fővárosi fellépéssel is készülnek a Művészetek Palotájában adandó november 26-ai koncertre. Akkor Magyarország, de talán Közép- Európa jelenlegi legjobbnak számító koncerttermében Beethoven IX. szimfóniáját szólaltatja majd meg a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar.
fotók: Kiss Gergely
Fotó: Kiss Gergely
| vissza az archívumba >>> |
|---|







